Szakközépiskolásokkal beszélgettünk a jövőről

A fókuszcsoportos beszélgetésre 2019. október 18-án került sor Balassagyarmaton, 18-19 éves magyarországi és felvidéki szakiskolás fiatalokat kérdezve a helyben maradás és elvándorlás kérdéséről. A beszélgetésen a balassagyarmati Szondi György Szakközépiskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola tanulói, valamint az Ipolysági Cserkészcsapat képviselői vettek részt.  A helyszínt a beszélgetéshez az iskola biztosította.

Többek között arról is beszélgettünk a fiatalokkal, hogy mik a jövőbeli tervek?

  • Én elvégzem a sulit és Pesten tanulnék tovább.
  • Én is elvégzem a sulit és utána a Collner, ahol most gyakorlaton vagyunk, ott szeretnék dolgozni.
  • Én patológus szeretnék lenni. Vagy két szakmát vegyítenék és a protézisekkel lehetne kezdeni valamit.
  • Én fodrász szeretnék lenni, meg apukám asztalos cégét vinném tovább a testvéremmel. A fizikai munkát és a cégvezetést is.
  • Távolabbi terveim vannak. Ebben a megyében semmiképp sem, esetleg Ausztria, Angliába mennék. 5 éves terv ez. Addig pedig itt elszenvedek valahogy.
  • Én játékkészítő szeretnék lenni. Engem érdekel minden, amiehez kapcsolható, hangeffektek, minden. De közben a fodrászatot is megszerettem.
  • Én elvégzem ezt a szakmát, amíg a barátnőm végzi az egyetemet addig anyáéknál lakom, utána felveszünk hitelt és veszünk házat és összeköltözünk.
  • Nekem a legelső nagy célom, hogy sikerüljön a technikusi, utána még egy szakma jó lenne, egy CNC-s, vagy gépjárműmechatronikusi szakma. Utána vagy Ausztria vagy Németország.
  • Én elszeretném végezni ezt az iskolát, ha nem fog sikerülni, akkor elmegyek dolgozni gyárba, esetleg visszamegyek a Collnerbe, ha sikerül szakma nélkül.
  • Nekem semmi tervem nincs igazából, azt se tudom holnap mi lesz. Lehet, hogy akarok egy házat, igazából otthon is elvagyok, ha fizetek rezsit a szüleimnek, akkor hosszabban is. Akarok egy autót hobbinak. Ha továbbtanulnék, akkor autószerelő lennék. De felsőoktatásban nem gondolkozom, mert nincs kedvem sok időt elvesztegetni. Pénzt keresnék már, mert a gyerekkori barátaim már dolgoznak én meg csóró vagyok. Ha szeretnék elmenni  szórakozni nekem kérnem kell a szüleimtől. Engem ez zavar, hogy nem tudom megoldani az önfenntartásomat, ők meg már kifizetik.
  • Elvégzem ezt az iskolát, utána elhelyezkedem dolgozni. Nem tudom, hogy Gyarmaton-e, inkább máshol.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása