Tanulmányutat szerveztünk: térség és településlátogatás

2018.október 18-án került sor a következő tanulmányútra, amelynek keretében az Ipolysági Cserkészcsapat polgári társulás vezetője az Együtt Európáért Alapítvány vezetésével Nógrád megye nyugati részén található Rétsági térségbe látogatott el, ahol az EEA több projektet valósít meg.

A látogatás keretében Császár Levente szakmai vezető a jelenlevőknek bemutatta a Rétsági kistérséget, részletesen beszélt arról, hogy milyen szociális alapszolgáltatások biztosítottak a kistérségben és milyen közösségfejlesztő és ifjúsági munka folyik a településeken.

A szakmai vezető bemutatójában főleg a szociális alapszolgáltatásokra helyezte a hangsúlyt, kitérve a kistérség földrajzi jellemzőire is.

Rétság Kistérség Nógrád megye délnyugati részén terül el. Közigazgatásilag az Észak-Magyarországi régióba tartozik, gazdasági kapcsolatrendszerében meghatározó, hogy a főváros külső agglomerációs gyűrűje érinti, így erőteljesen érvényesül Budapest, illetve a központi régió hatása.

Császár Levente beszámolójából megtudtuk, hogy a szociális alapellátási feladatokat a kistérség külsős szolgáltatók bevonásával biztosítja, a gyermekjóléti és családsegítő szolgáltatást a Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat látja el, a családsegítő heti rendszerességgel tart ügyfélfogadást a településeken. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtást a Rétság Kistérség Szolgáltató Központ biztosítja. A fogyatékosok támogatását a Kolping Támogató Szolgálat Érsekvadkert és Térsége látja el.

A jelenlevők elmondása szerint mindkét térségben, a rétsági és az ipolysági térségben is a legnagyobb nehézséget az elvándorlás jelenti. A résztvevők abban is egyetértettek, hogy ha erős megtartó közösségekkel találkoznak itthon, vagy ha támogató családi háttérrel rendelkeznek, az segíti helyben maradásukat. A közösség mellett a lelki biztonság a másik pillér, harmadrészt pedig az anyagi háttér megléte szükséges, hogy a megélhetésüket is tudják biztosítani helyben a fiatalok. Ezáltal, vonták le a következtetést a jelenlevők, az egyházak szerepe is felértékelődik, hiszen a fiatalok összefogása az egyház által nyújtott lelki közösségek révén nagyban hozzájárulhat a helyben boldoguláshoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása