A tervezett programjaink közt szerepel egy tanulmányút (2019. október 17-18.), aminek keretében meg fogjuk látogatni a Tolnán és Kalocsán elhelyezkedő Család és KarrierPONTokat.
Azt szeretnénk elérni ezzel a tanulmányúttal, hogy jobb rálátásunk legyen a fiatal vidéki nők helyzetére, illetve részt fogunk venni több, részben a kutatásunk témájához is kapcsolódó konferencián.
Először a kalocsai CSAK PONTot fogjuk meglátogatni, ahol reményeink szerint a konferencia keretében, – vagy akár azon kívül -, lesz lehetőségünk beszélgetni az itt élő fiatal nők helyzetéről, különös tekintettel a munkaerőpiacon betöltött szerepükre, illetve az oktatásban való részvételükre. A második napot Tolnán fogjuk eltölteni, ahol szintén hasonló tapasztalatszerzés a cél
Kalocsa város Bács-Kiskun megyében található a Duna mellett. A Kalocsai Járás székhelye. Főleg magyar lakta település. Aki tanulni szeretne, az jó feltételeket talál itt, a számos középfokú oktatási intézmény mellett a város még egy főiskolának is otthont ad. A munkalehetőségek terén sem teljesít rosszul a település.
Tolna Tolna megyében található város, körülbelül tizenegyezer ember lakja. Gimnázium van a településen, zeneiskola, illetve élénk sportélet. Az itt élő fiatal nők munkában való elhelyezkedési aránya jó, de mindig van kinek segíteni.