Bemutatkozik a partner sorozat: Erdélyi IKE

Az IKE mozaikszó Ifjúsági Keresztény Egyesületet jelent és nemzetközi ifjúsági mozgalmat takar (eredetileg YMCA, Young Men’s Christian Association), amely több mint 120 országban működik és közel 45 millió taggal büszkélkedhet. Ha néhány szóval szeretnénk meghatározni, hogy mit jelent az IKE, ezeket sorolhatnánk fel: sokszínűség, misszió, ifjúsági munka, önkéntesség, testi-lelki-szellemi nevelés, hovatartozás, Isten és fiatalok, más perspektíva. Az egyre jelentősebb individualizmus helyett ők a közösség erejében hisznek.

Az Erdélyi IKE 1921 februárjában pár lelkes fiatal kezdeményezésére alakult meg Kolozsváron. A kommunista rendszer idejében azonban, mint több más vallásos szervezetét, az IKE működését is betiltották. A ’89-es forradalom évében tevékenysége újraindult, 1993-ban pedig az illyefalvi közgyűlés elfogadta az Alapszabályzatot. 1994-től hivatalosan bejegyzik, Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület név alatt működött tovább, felvállalva a református egyház ifjúsági munkáját. 2015-ben struktúraváltás következik, az IKE az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségévé alakul, magába foglalva 15 egyházmegye ifjúsági csoportjait, amelyek saját vezetőséggel rendelkeznek.

Az IKE nyári táborokat szervez az érdeklődő gyerekek és fiatalok számára: angol tábor, gitártábor. Ezen kívül munkatársképző tanfolyamuk is van, aminek a célja, az ifjúsági csoportok vezetőinek a továbbképzése, hogy a gyülekezet vezetői lehessenek a lelkipásztort segítve. Az igazán motiváltak bibliaismereti vetélkedőn mérettethetik meg magukat.

2011 óta tartanak IKE Fesztivált is, ami az erdélyi magyar keresztény fiatalokat célozza. Az 5 napos rendezvény keretei közt lehetőség van áhítaton, előadásokon, koncerteken, sportversenyeken, kézműves foglalkozásokon és filmvetítéseken is részt venni. Eredetileg Szovátán tartották a fesztivált, ám azt a helyszínt hamar kinőtték a rengeteg érdeklődőnek köszönhetően, így átköltöztették Nagyenyedre a fesztivált. Természetesen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a tudásbővítés, a kultúra és a sport mellett a szórakozásnak is teret adjanak, így megteremtve egy egyensúlyt. Általánosságban a fesztiválra a résztvevők kedden érkeznek, ezen a napon istentiszteletet tartanak, berendezkednek. A szerda és a csütörtök zajosabbak, ekkor a világi szempontból fontos zenészeké és előadóké a főszerep. A péntek ismét csendesebben zajlik, kisebb csoportos beszélgetésekkel, gitározással. Az utolsó napon aztán közös úrvacsorával koronázzák meg az eseményt. Emellett Advent alkalmával szintén zenefesztivált tartanak minden évben az IKE tagjai. Ez lehetőséget ad az elcsendesedésre és a lelki fejlődésre is.

Ahogy e fentiekből láthatjuk, az IKE tevékenysége igen sokszínű, így egyaránt helyet kap a bibliatanulmányozás, közösségépítő és -fejlesztő programok, missziós tevékenységek, sport, zenei rendezvények. Ezeken kívül pedig lehetőséget adnak a szórakozásra és a bulizásra is, hisz ez egy nagyszerű módja a csapatépítésnek és a közösség erősítésének. Az IKE ökumenikus közösség, a programok mindenki számára nyitottak, és Isten megbízásából fiatalokkal fiatalokért végzi munkáját. Jelenleg összességében több mint 300 önkéntessel dolgoznak együtt, így az önkéntességet is sikeresen tudják népszerűsíteni. Minél fiatalabban kezd valaki önkénteskedni, annál valószínűbb, hogy ennek meghatározó szerepe lesz az egész életében.

A csoportok eloszlása követi a magyarság eloszlását. Legfőbb központjaik: Kolozsvár, Kalotaszeg, Marosvásárhely, Csernáton. Tagjaik létszáma alapvetően lassú növekedést mutat. Habár vannak olyan csoportok, amik idővel megszűnnek, szerencsére mindig vannak újonnan alakuló csoportok is.

Az Erdélyi IKE azért tud tehát nagy segítséget nyújtani partnerként a projektben, mert sok ismerettel rendelkeznek az erdélyii fiatalokról és az egyházról is, emellett pedig kiemelten fontos számukra a helyi közösségépítés. Egy nagyon modern közösségről van szó, aki bárkit szívesen befogad, aki érdeklődik. Mottójuk: „Egyben sokfélék”. Ennek köszönhető, hogy ilyen óriási népszerűségre tettek szert. Szívesen várnak a programjaikra olyan fiatalokat is, akik nem tagjai keresztény közösségnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása