NEET; a jelenség hatásai (2)

A NEET (azaz Not in education, employment or training) fiatalok helyzete számos negatív jelenséget eredményez. Ezek egy része pont a szóban forgó társadalmi rétegre hat vissza. Fontos tehát a jelenség átfogó és tüzetes vizsgálata. Erre szánta el magát, többek között, az Együtt Európáért Alapítvány, a THE NEED’S OF THE NEET’S címmel ellátott projekt keretében. A programban részt vesz még az Ipolysági Cserkészcsapat polgári társulása, az Ipoly Unió, a Márton Áron Gimnázium Alapítvány, az Erdélyi IKE, valamint az Erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács.

Azonban megannyi negatív hatás, konkrét vizsgálati eredmény nélkül is leírható. Kiindulva abból, hogy a NEET fiatalok nem részesülnek oktatásban, sem képzésben, elmondható, hogy az addig megszerzett ismeretük valószínűleg szegényes. Legalábbis szegényes munkavállalási szempontból. A szóban forgó rétegre ugyanis gyakran jellemző, hogy sajnos a középiskolát sem tudja befejezni. Ennek az az eredménye, hogy számos fontos tudásanyag elsajátításáról lemaradnak. Továbbá, ily módon, a végzettséget igazoló papírt sem tudják megszerezni. Ebből kifolyólag pedig munkakeresésük hátrányos helyzetből fog indulni és nehezen tudnak majd (megfelelő egzisztenciát biztosító) állást találni. Meg kell jegyezni azt is, hogy a NEET fiatalok nagy része, a leszakadozó, szegregált területre koncentrálódik. Ez már önmagában hátrányos helyzettel jár, arról nem is beszélve, hogy ezekben a térségekben nagyobb a statisztikai esély arra, hogy valaki bűncselekmény áldozatává váljon. Mindezen túl, sajnálatos módon a NEET státuszú ifjúság nagy része nem részesül megfelelő szülői, illetve lelki támogatásban, ez pedig kifejezetten rossz hatással van a fejlődésükre.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása