Eltérő kihívások

A Coca-Cola Magyarország #énjövőm programja számos fiatalnak segített már (közel kilencezer embernek) állást keresni különböző képzésekkel, nemrégiben pedig a program apropóján végzett kutatást a Kantar-Hoffmann piackutatással foglalkozó társaság a célcsoportokról, ami szorosan kötődik a mi kutatásunkhoz is.

Ennek keretében igyekeztek rávilágítani a NEET csoporton belüli distinkciókra. Ehhez ún. veszélyeztetettségi hálót alkalmazott, amelyben a munkakereső motivációs szintje és tapasztalatai alapján határozzák meg, milyen esélyekkel van jelen a munkaerőpiacon. Mindezek mellett fontos figyelembe venni a az álláskeresési idő hosszát és az egyén szociális hátterét is.

A kutatás során a következő öt kategóriát határozták meg:

  1. Rövid ideje munkanélküliek

Ide tartoznak azok, akiknek a motivációja általában erős, munkatapasztalata pedig nem elavult. Egy évnél nem hosszabb ideje keresnek munkát. A veszélyeztetettségi skála közepén helyezkednek el.

  1. Évek óta munkakeresők

Mivel ide azokat soroljuk, akik hosszú ideje küzdenek a munkakeresés nehézségeivel és a sikertelenségével, az ő motivációjuk már apadóban van, a munkatapasztalatuk sokszor már nem releváns, ahogy a képesítésük is egyre kevésbé az.  Emellett a jövőkép hiánya tovább nehezíti a helyzetüket.

  1. Családi kötelezettségek miatt nem dolgozók

Ugyan őket hagyományosan nem szoktuk a NEEt-ek közé sorolni, a kisgyermekes szülők, illetve más otthoni ok miatt nem dolgozó fiatalok is megfelelnek a nem dolgozó és nem is tanuló kritériumnak. Nekik más jellegű segítségre van szükségük: az időhiány és a nem létező megfelelő háttér az, ami nehézzé teszi a helyzetüket.

  1. Betegek vagy fogyatékkal élők

Számukra nem az időhiány vagy a motiválatlanság jelenti a fő problémát, sokkal inkább a társadalmi előítéletek, illetve a kevés munkalehetőség hátráltatja a boldogulásukat.

  1. Friss végzősök vagy munkába állás előtt állók

Az idesoroltaknak vannak ötleteik, jövőképük, de még keresik az útjukat. Ők vannak a legjobb helyzetben, nekik tényleg nem sok hiányzik ahhoz, hogy munkába álljanak.

 

 

Forrás: hu.coca-colahellenic.com/

Képek forrása: pixabay.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása