2018. október 9-én került sor a következő tanulmányútra, amelynek keretében a résztvevők ellátogattak a tereskei Óvoda és Általános Iskola Integrációs Bázisintézménybe. Az intézményvezető ismertette az ottani helyzetet és azt, hogy ők hogyan próbálják meg felzárkóztatni a hátrányos helyzetben élő fiatalokat az integrációs nevelés és a kompetencia alapú oktatás módszereit felhasználva.
Az igazgató asszony elmondása szerint az intézményben a hátrányos és halmozottam hátrányos helyzetű gyermekek aránya közel 75%, nagyon sok közöttük a hiperaktív, veszélyeztetett, deviáns viselkedésű, tanulásban akadályozott gyermek, amelyben a családok szociális helyzete tükröződik. Ezekkel a problémákkal kellett az iskolának megküzdenie és hatékony megoldást találni a problémák kezelésére.
Arról is beszámolt az igazgató asszony, hogy ahhoz, hogy elinduljanak a fejélődés útján először is szemléletváltásra volt szükség és nagyfokú nyitottságra a módszertani megújulás felé.