Tanulmányút a Saag Scouting partnerünkkel

2019. november 29-30-án az Együtt Európáért Alapítvány tanulmányutat szervezett, szlovákiai partnerével, a Saag Scoutinggal együttműködve. A tanulmányút célja az volt, hogy a résztvevők ellátogassanak Horpácsra. Horpács, Nógrád megyei kis falu, amely lakosságmegtartó erejével kitűnik a szomszédos falvak közül. A tanulmányút során a szervezők bemutatták a The NEEDs of the NEETs – Határokon átívelő generációkutatás c. projekt célkitűzéseit és azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek a településfejlesztés és a vidéki fiatalok helyben maradása kapcsán a projekt eddigi tevékenysége (korábbi tanulmányok, műhelymunkák) alapján ismertté váltak számukra.

Ezt követően a horpácsi polgármester, Molnár Zoltán Gábor mutatta be az önkormányzat tevékenységét. A szomszédos Érsekvadkert képviselője is részt vett a tanulmányúton, akinek alkalma nyílt a horpácsi jó gyakorlatok megismerésére.

Jelen voltak még a Rákóczi Szövetség és a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának hazai szakértői is. Mindkét szervezet szívügyének tekinti a magyar fiatalokkal való munkát, közösségbe szervezésüket és fejlesztésüket, nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is. A két szervezet képviselői a bemutatkozás után megosztották sokéves tapasztalatukat, amelyet a fiatalokkal való munka kapcsán szereztek. A településfejlesztés véleményük szerint is egy olyan kulcs lehet a vidéki fiatalok helyben maradásának elősegítésében, amire érdemes odafigyelni, valamint úgy alakítani, hogy a Z generációsok véleményt, igényeit és a XXI. századi adottságokat is figyelembe véve.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása