Miként lehetséges a NEET fiatalság integrálása? (1)

A „NEET”-ként nevezett fiatalság egy olyan társadalmi réteg, amely (kirekesztettségéből kifolyólag) nem részesül oktatásban, nem részesül képzésben, valamint munkaviszonnyal sem rendelkezik. A társadalmi helyzetükkel kapcsolatos problémák tanulmányozásán dolgozik, az Együtt Európáért Alapítvány is a The NEEDs of the NEETs projekt keretein belül. A programban részt vesz még az Ipolysági Cserkészcsapat polgári társulása, a Márton Áron Gimnázium Alapítvány, az Erdélyi IKE, az Erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács és az Ipoly Unió.

A NEET fiatalok életével kapcsolatban, az integrálás és integrálhatóság kérdésköre jelenik meg a leggyakrabban. Ugyanis mind számukra, mind a többségi társadalom számára rendkívül fontos, hogy ezen kiszakadt réteg valamiképp visszacsatlakozzon. A visszatagozódás azonban egy nehéz folyamat. Kihívás elé állítja ezt a speciális élethelyzetű réteget, valamint a szociális és az állami segítő szférát is. A körülményesség ellenére, számos olyan társadalmi tér, csatorna létezik, amelyen keresztül megvalósulhat ez az (újra)integráció. Ilyen lehetőségek például az önkéntes munkalehetőségek, az egyházi szervezetek, a civil szervezetek által kezdeményezett programok. A továbbiakban ezen opciók lesznek bemutatva.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása