Kántor Zoltán, először tolmácsolta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság üdvözletét, majd a szülőföldön való boldogulásról tartott előadást

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója tolmácsolta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság üdvözletét az Együtt Európáért Alapítvány által szervezett konferencián, Hollókőn. Örömmel osztotta meg, hogy már kevés az olyan kutatások száma hazánkban, amely ne terjedne ki az egész Kárpát-medencére. Nemzetpolitikai szempontból kiemelte az otthon maradást, valamint hozzáfűzte, hogy ez a határon túli magyarok számára fontos jelentőséggel bír. Helyi szinten és kisrégiós szinten kell biztosítani a támogatást, mely a helyben boldogulást tűzi ki célul.

Majd a szakmai előadásában, mely a Nemzetpolitikai koncepció és támogatások a szülőföldön való boldoguláshoz címet viselte, a nemzetpolitika céljait figyelembe véve összegezte, hogy a szülőföldön való boldogulás a kiemelt stratégiai irány. Ezen irány szoros összhangban van az Együtt Európáért Alapítvány projektjével is. Elmondása alapján a külhoni, valamint a diaszpórában élő magyarok interetnikus közegben vannak, mely nem mellesleg egyfajta versenyhelyzetet eredményez.

Előadása során többek közt térképekkel szemléltette, hogy melyen települések és térségek jelenthetnek veszélyt elvándorlásra, népesség csökkenésre az esetben, ha nem történik érdemi beavatkozás ezen szorványtelepüléseken.

Jelentőségét hangsúlyozta a fiatalok magyar oktatásban való megtartását, mivel több veszélyeztetett sorsú iskola működik. Előtérbe helyezte a fiatalok helyben tartásának fontosságát, hiszen a jövő kulcsa az ő kezükben van.

A kutatóintézet igazgatója betekintést nyújtott a nyelvhasználatra is, mellyel kapcsolatban elhangzott, hogy minél inkább a szorvány felé tolódik a magyarság, úgy szorul a magyar nyelv használata még inkább a magánszférába, ezáltal a nyelv presztízse csökken és a szülők nagyobb eséllyel iratják gyermekeiket többségi iskolába. Szerinte, ha magyar intézmények megszűnnek, kevésbé lehet mozgósítani a magyarságot, és csökken a valószínűsége annak, hogy választójogukat gyakorolni fogják. Elmondása alapján a felvázolt problémákra települési szintű programokat létrehozása lehet megoldás, ezzel revitalizálni a magyarságot és a fiatalokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása